Irodalom, kultúra

Fabula a torzsalkodó magyarjaimnak

Magdolna mesék

  A Hungaroszaurusz  42.fejezet

 

 

A szép, szőke, szemüveges Ember, nagyon jó ember. Menekülő tündérfrászom úgy  pihent meg szeme zöldjén, mint valami agyonhajszolt kolibri. Nagyon régóta, mióta hadakozva viszem ennek a történetnek a frigyládáját, először éreztem, hogy megpihenhetek egy kicsit. Lecsatolhatom páncélomat, leoldhatom istensúlyos kardomat és kérhetek egy korty édesvizet, mert senki nem fog itt meglopni, bántani, sőt megvédenek, a látható és a láthatatlan világ törvényei szerint. Ami a szép szőkét illeti, azt hiszem, rettenetesen sokat kellett fizessen azért, hogy ennyire erős és ennyire jó legyen ebben a jelenben, bár lehet, az emberteremtő boszorkánykonyhában Isten olykor kikutyul egy ilyet, s ha az ilyen életben marad, az tiszta haszon. Nekem is. Nagyon szeretem a szép, szőke, szemüveges embert. A hungaroszaurusszal való rémálmomat nem én okoztam, hanem biztos a történelem. A turáni, trianoni, erdélyi, kisebbségi, nagyzolási, patópáli magyar átkok, melyekről sokáig azt hittem létező valóságok.  Azon az estén meg  vártam a szép szőke embert, s a televizióban a Jurassic Park című hollywoody látványprodukciót vetítették, én meg elkezdtem nézni. Nos, egy, a politikai moslékokban uszó romániai magyar magdolnának ez eléggé nem ajánlott háziolvasmány, ugyanis nekem hirtelen mindenféle kipusztulási elméletek jutottak eszembe tőle. A böhöm nagy gyíkok ott jöttek-mentek a plazmaképernyőn, én meg azon vettem észre magam, hogy a miért haltak ki a dinoszauruszok, kérdést átképeztem magamban, a miért halnak ki a magyarok, szociálpolitológiai fajelméletre. Eszembe jutott a Hungarosaurus Rex nevű harapós sárkányfajzat is,akinek arca is lett fantáziámban s láttam ahogy mindent letiporva és megvadulva vágtat bele a kérdésbe, hogy de miért pusztulnak ki a hungaroszauruszok? Nem szeretnek tán szaporodni? Tojásaik terméketlenek, vagy  a természet örök evolúciója valamitől kihalásra ítélte őket? Aztán megérkezett a szép, szőke ember s nekem akkor épp mindegy lett, hogy a Hungarosaurus Rex miért pusztítja ki s falja fel saját fajtáját is.

Talán a telehold tette, de lidércnyomásos álmom támadt. Azt álmodtam,hogy rohanok, futok a váradi Fő utcán, és nyomomban ott fújtat a Hungarosaurus Rex, mert azt akarja, hogy én, mint ügyes kis dinó lány  méltóztassak vele együtt saját fajtám felfalni mindenkit megtámadni, és tudós talányként kipusztulni. És rohan utánam a baszott nagy nekrofiliás sárkánykégyó és emberarca van, és én olyan jól ismerem ezt a vicsorgó emberarcot…és omlanak az épületek, rohan utánam és rátapos a korzózó emberekre, és azoknak kifröccsen a vérük és a belük…és  mindjárt utolér, ha egyéb nem megerőszakol, vagy a testem vagy a lelkem… és segítség! Felriadtam és úgy reszkettem, mint a kocsonya. A szép szőke ember is rögtön felébredt s amilyen okos, kitalálta, hogy rémálmom volt.

–  Mit álmodtál? – ölelt magához védően.

– A hungaroszaurus rex kergetett….és miért pusztulnak ki a hungaroszauruszok, te érted?

– A hungaroszauruszok? – kérdezte, és az a jó benne, hogy ö rögtön tudja, mi az a hungaroszaurusz, pedig neki igazából nem is kéne ezt tudja, mint más fajtához tartozónak.– Nem hinném, hogy a meteorit vihar miatt.Szerintem, valamivel vétettek a természet törvényének s ki kellett pusztuljanak. Lehet képtelenek voltak a fejlődésre?

– Én is ki fogok pusztulni?…A többi hungaroszaurusszal… és majd okos régészek fogják találgatni, hogy miért is , hiszen én is hatalmas voltam és impozáns mint az egész Nobel díjasokat fialó fajtám…

 

A szép, szőke ember, aki most nem volt szemüveges, mert alváshoz leteszi a szemüvegét, felült s cigarettára gyújtott. A sötétben olyan volt a cigaretta parazsa, mint valami fényjel, amely után a rettegő dinólányok igazodhatnak. Igazodtam is, rábújva a vállára, hozzátapadtam mint repkény a falhoz, mert tudtam, úgyis fog mondani valamit, amitől nem kell féljek attól, hogy a Hungaroszaurusz Rex eltipor.

– Na, akkor mondok neked egy mesét a hungaroszauruszról. – s mondta is – Volt egyszer, hol nem volt, volt egy csoport dinoszaurusz, akik ebben a mesében a hungaroszauruszok. Erősek voltak és nagyok, területeiken  sok növény, víz, meg cigaretta volt, hogy idilli letelepedési helyük legyen. De a hungaroszauruszok valamitől nem találták a helyüket. Igaziból harcolni akartak, aztán csak marakodtak, mert mindig mikorra győztek volna, elirigyelték a győzelem dícsőségét attól a hungarodinó vezértől, aki győzelemre állott, s hogy az nehogy elvigye a pálmát, gyorsan megtámadták és megették.Míg saját erős vezéreiket nyírták ki, addig a náluk sokkal gyengébb és hitványabb fajták megtámadták őket, s arra már nem volt figyelmük,fegyelmük és erejük, hogy ezeket egyék meg. Az idők folyamán önmaguk falták fel puszta irigységből azokat az egyedeket akik győzhettek volna, így önpusztító szelekcióban mind gyengébbek, kevesebbek és hitványabbak lettek. A végén már nem is tudtak másra koncentrálni, minthogy azokat, akik még erőseknek, bármilyen győzelemre alkalmas tűntek, csapatostul hátulról megtámadják s elpusztítsák. Nem kellett más fajtáknak kiirtani őket, hiszen a nagyokat, azokat akik a természet törvényei szerint szaporodásra alkalmasoknak kellett volna legyenek, a hungaroszauruszok a saját szájukkal felfalták. S közben azt mondták, a másokkal való harcba pusztulnak. Igaz, aztán nagy pusztuláskultuszokat rendeztek a júra erdőkben, s míg ünnepelték a kipusztultakat,vonyítottak, táncoltak a tetemek körül, hogy , hej, de nagy hős lehetett volna ez, ha fel nem faljuk,  addig a többi kis faj elkezdett szaporodni, magokat gyűjteni, tyúkot lopni, fészket,templomokat építeni. S jól rászaporodtak a nagy, hatalmas hungaroszauruszra, amelyik dehogy volt harcos faj, csak marakodós. S ez a folyamat, olyan folyamat, ami belülről irtja ki a hungaoszaurusz falkát, s azért is megállíthatatlan, mert ha megakarják találni s elpusztítani a pusztulásuk okát, ismételten csak saját maguk ellen támadhatnak. Ez a folyamat. Érted?

– Értem.- bólintottam- S azok a hungaroszauruszok, akik nem akarják ezt az egymást felfalást?

–         Azok kicsim, átváltoznak majd. Úgy, ahogy te is változol, állandóan változol és mégis megmaradhatsz önmagadnak, mert a változásod nem vesz el belőled, hanem hozzád ad. Gazdagodsz, erősödsz a változásaiddal. Mert ez a történelem, a biológia, az Élet törvénye. Az marad fenn, aki elfogadja, hogy az Élet akkor él, ha képes a változásra,hiszen a teremtés maga az álandó változás. Érted?

 

–         Igen, értem. És a béke?

–         A béke? Az az állapot, amikor van annyi fegyvered, hogy ne kelljen azokat használnod mert  mégsem támadnak meg.

–         Nem félsz egy hungaroszaurusszal aludni?- kédeztem, mert már nem féltem a rémálomtól.

–         Nem. – felelte– Engem nem támadsz meg, mert engem a békéddel szeretsz és nem a békétlenségeddel. Amúgy érzed, hogy nem vagyok a fajtád s ettől érzed most is biztonságban magad. Mellettem mersz győzni, mivel nem félsz, hogy irigységből, hogy több leszel mint én, megöllek Akár szaporodásra is hajlamos vagy s ez a szerelem, ami hozzám köt! Mert biztonság nélkül semmi nem szaporodik,csak a baj.

–         Aha! –bólintottam s éreztem, hogy vissza is merek már aludni.

Elalvás előtt még láttam, ahogy az utcalámpa fénye végigsimítja az íróasztalon heverő revolverét. A béke csillanásával…

(2007 július 4.)

Szőke Mária

( Részlet a szerző, Tűlevelek, avagy Magdolna Könyve, című regényéből.)

Print Friendly, PDF & Email