Világjáró csámborgásaim…

Blog Hírek

Willmington. Újabb állomás utamon, mely révén meg kellene ismerjem jobban a világot, amiben élünk. Amerikai kisváros.

Sok a színesbőrű, azaz a fekete. Afrikai, afroamerikai, mert az itt még véletlenül sem szabad mondani, hogy:”néger”. Az sértés, azért előkerülhet a revolver is.
Szóval feketék, fekák…így kell mondani.
A „nigger” szó mint soha el nem múló billog maradt itt a rabszolgatartók után. A város valami furcsa sajátos keveredése a fekete gettónak és a modern bizniszvilágnak. A régi, gettós épületek között hatalmas üvegpaloták emelkednek, bank, biznisz… Mammon rátört az itt lakó csórókra és lassan kiszorítja őket…
Az utcákon furcsa sötét, szószerint sötét emberek … s ahogy a legtöbb gettófillinges közegben itt is virágzik a kábítószerkereskedés és az idetévedő idegennek nem javasolják, hogy este egyedül bóklásszon a gettó utcáin.
Érdekes kontraszt a lépcsőkön üldögélő, kapucnis (bizonyára drogot áruló, fura fekete srác és a puffadt arcú, nyakkendős, flegma ábrázatú pökhendi fehér banki alkalmazott így egymás mellett… ezek a flegma-fehérek valami, a britt gyarmati érára emlékeztető ostoba gőggel viseltetnek és bizonyára fosnak is a feketéktől. Legalábbis a gettós városrészeken és sötétedés után…
Elgondolkodtam, hogy ez a rengeteg fekete sem önszántából került ide. Az olcsó munkaerőhajhászás, az őspáholyok egykori majszterei ahogy megszervezték, hogy az afrikai fekete élő árucikk legyen, ahogy a néger eladja pénzért vagy alkoholért a saját törzsbelieit…Pont úgy, ahogy ezt ma is teszik sok helyen a politikusok, eladják a nagy politikai szarkavarásokban a saját fajtájukat… ahogy az erdélyi magyarokat is és még másokat…
És így lehetett háborúkat keverni és terelni a népeket a történelemnek nevezett kamu forgatókönyvekbe, ahol az igazi győztesek soha nem látszanak ki. Csak a bábjaik és néhány álarcos megbízott.
Elnézve itt az afrikai eredetű feketéket, sok érdekes gondolat villant át az agyamon a jelenleg Európában dúló migráncs-hisztiről is. Mióta benne vagyok a működő multikultiban, mióta egyenesből látom hova vezetnek a betelepítések, a migrációs társadalmi mozgatások, egyre világosabban látom azt a show-t ami jelenleg Európában zajlik.
A gettós városrészekben itt furcsa dolgokba botlom. A Google térképen feltüntetett „supermarket” egy rém lepukkant, kis falusi szatócsbolt. Váradon nem is tudok ilyen rongyos boltot… És odébb pár utcával ott a hatalmas üvegpalota nagy bankok logóival…
Az egykori rabszolgák leszármazottai ma már szabadok… egyenjogúak, körülbelül annyira jövevények itt a világot uraló Birodalomban, mint a sok országból összeverődött fehérek kavalkádja. És ugyanakkor mégsem. Mert a fehéreket nem fizikai erőszak, hanem gazdasági kényszer hozta ide általában…Az aranyásók, westernhősök, amerikai telepesek romantikáján túl az Európát kinövő és aztán újra meg újra kinövő háttérhatalmasok kavarásai.
A fekete-fehér ellentét azonban mindenütt ott van, akár elismerik, akár nem. Nem sikerült ugyanis annyira elszürkíteni se a fehér se a fekete embereket, hogy a lappangó és néha vérbe fröccsenő ellentétek teljesen elmúljanak.
Minden romantikus humanizmuson túl azonban nekem valahogy rokonszenvesek ezek a rabszolgák utódai…persze ez nem jelenti azt, hogy bőszen és bátran bele mernék gyalogolni a gettóba itt éjszaka…
Afrikából az amerikai utcasarok drogelosztó pontjáig hosszú és kacskaringós út vezethetett, nézem a furcsa fekete csávót…persze csak lopva, nehogy sértésnek vegye…
A kisváros, ahova most tör be éppen a globalizált gazdasági elit amugy néptelen, már-már kihalt. Első nap egy normális boltot sem leltünk, ahol kaját tudnék venni. Az evéssel amúgy is gondom van, finnyás magyar gyomrom nehezen veszi be az amerikai, a multikulti kajákat s ezzel gyakran megyek párom idegeire. De sorry, a magyar az másként eszik, főleg ha annyira finnyás mint én.
Első nap tehát (egyéb híján) egy feka vendéglőbe mentünk enni. Egyedüli fehérek voltunk, úgy vélem, kevés fehér ember jár oda. Azonban a feketék, ha látják, hogy a fehér ember emberséggel viszonyul hozzájuk, ha nem fogják az évszázadok óta oly sokszor látott, berögződött felsőbbrendűségi pökhendiséget a fehér ember irányából, akkor nagyon udvariasak. Az afró frizurás fekete pincérsrác is az volt, míg kihozta a kaját. Azt se tudtam mit egyek, így az amerikai fasírt, krumplipüré meg valami furcsa káposztasaláta jött. Hazudnék ha azt mondanám, hogy ezek az ízek hipp-hopp belopták magukat a szívembe , azaz a gyomromba, de tiszta volt a kaja és meg lehetett enni. A fasírt, vagyis az egybe kisütött darálthús ( itt nem a gombócba gyúrt verzió a fasírt) elég ízetlen, azt hiszem tojás sincs benne, se fokhagyma vagy kenyér. Valami furcsa barna szósz jön rá, ami elég fűszeres, de hun ízlelőbimbóimnak nem nyerte el a tetszését. A krumplipüré is más, de itt a burgonya őshazájában ennyi jár nekik, nem? A fura káposztasaláta jó, de elcsapta a gyomrom, no ezt még gyakorolni kell.
Ami érdekes volt, az az amerikai kukoricakenyér. A Halálsoron című filmből hallottam erről először. A feketék egyik kedvence itt. Olyan mint az édes, sült málé, általában vajat tesznek a tetejére. Nem fog besorakozni a kedvenc kajáim közzé. Az üditők is külön mesék itt. A Coca Cola őshazájában ugyanis senkinek nem ajánlom, hogy itt ezt igya. Nemcsak ihatatlan és pocsék íze van, de kurva egészségtelen is, ugyanis kukoricaszörppel édesítik, ami hosszabb távon biztos út az orvos- és gyógyszermaffia karjai közzé. Meg kell tanulnom tehát úgy vásárolni itt a Birodalomban, hogy kiszűröm a veszélyes kaját, s a nagy bőségben ez nem egyszerű. Itt semmi nem egyszerű. Vagyis minden másként más, mint otthon, ahol szintén szelektálni kell a sok dzsuva között, amit meg akarnak etetni a fogyasztói társadalommal.
Az is eszembe jut most, ezeket a sorokat írva, hogy milyen mókás lehetett a bélem, ugyanis miután végigettem New Yorkban az olasz, kínai, amerikai, perui, mexikói konyhát, muszáj volt főzzek magamnak egy jó kis paprikáskrumplit s mondtam is a zuramnak, hogy na, ez az, ez való a magyarba.
( folyt. köv.)
– lszmm-

Print Friendly, PDF & Email
Ladányi-Szőke Mária Magdolna
Nagyváradi író, újságíró