Tiszta Ámerika ?! – avagy egy váradi morfondírozásai Kolumbusz nyomdokaiban taposva

Blog Hírek

Gondoltam, megosztom veletek is amerikai motyogásaim, ahogy a jó váradi, vadkeleti mivoltommal behajóztam, azaz berepültem az Új Világba. Bevallom, valójában eszem ágába sem volt nekem New Yorkig meg sem állni, dehát a szerelem már ilyen, s az irodalomtörténetből is tudjuk ugye, hogy romantikus nagy alkotások hősnői azért követtek el már jóval nagyobb ficákat azért , hogy a szeretett férfival legyenek, mint én azzal, hogy Nagyváradról eljöttem New Yorkba.

Fogtam hát Macukát s nekivágtunk a nagy útnak. Itt leszögezném, hogy az, miszerint a macskák a helyhez ragaszkodnak és nem a személyhez, azaz a gazdihoz, egy nagy hazugság, s ezt Macuka abszolút bebizonyította most is. Mikor indultunk, reggel felkeltem s mondám a maskamanónak:

– Öltözz Macuka, megyünk Amerikába!

Macuka valószínűleg kívánt nekem pár tizennyolcéven felüli cselekedetet, de mit tehetett jött a buksikám.

Mondanom sem kell, hogy ahhoz, hogy a mai modern törvényeket betartva az ember az EU-ból bevigyem repülővel egy macskát az Egyesült Államokba annyi papiros meg engedély, meg oltás-féregtelenítés meg kutyagumi kell, hogy az ember csak néz. Főleg egy olyan európai jelenben néz az ember a szemivel, ahol gyanús alakok tízezrei jönnek-mennek át a határokon, nemhogy útlevél de még saját név nélkül is! Ehhez képest az én kismacskámat plusszba kellett beoltani, féregteleníteni, állatorvosi vizsgálatnak alávetni, majd az útlevelével és oltási könyvével elmenni az Állategészségügy Igazgatóságra és ott külön amerikai útipasszust igényelni neki. Mert Macuka nem migráncs ugye, hanem egy törvénytisztelő macska. Az se érdektelen, hogy nem olcsó ám  macskával utazni, de így is örültem, hogy a lengyel légitársaság (LOT) megengedte, hogy Macu velem utazzon a fedélzeten, repcsijegyet váltottunk hát őcicukaságának is, 100 dollárért. A váradi állatorvostól kaptam 4 nagy kapszulát, valami macskalenyugtató droggal, meg tabletta-adagoló kütyüvel, amit hálistennek nem kellett alkalmazni. Macuka ugyanis abszolút jól viselkedett az autóban is, olyannyira, hogy a román-magyar határon a vámosok észre sem vették, hogy az ülésen abba a szitás oldalú táskában egy cica van. Hiába,a jó nevelés, az jó nevelés, kérem!

Ezt    követően úgy véltem, nem fogom ledrogozni a cicát, van annak elég baja anélkül is, így a nagy úton is a szeretetre bíztam a cica viselkedését. És lám, működött. Büszke is vagyok rá, hogy bár szemmel láthatóan utálta a repülést, a tömeget, a sok idegent, abszolút jól viselkedett, meg se nyikkant, csak néha nézett szét a gépen csodálkozva, hogy hun a lószarba vagyunk vajon? De láttam, tudta, ha velem akar lenni, jönnie kell velem és most megint leszögezem, hogy a macska szuperintelligens jószág!

 

Macuka, az óceánjáró kis repülős maskamanó, aki nagyon ügyesen tűrte az utazást

 

Macu jól viselkedett a migrációs irodában is, ahol nekem is kellett várakozzak, mint maradandó vízummal érkezőnek. A kalandos mondjuk az volt, hogy ugyanott várakoztak elég rejtőjenői alakok is a világ minden részéből, a spanyol prostikon át, a nagy fekete emberig, aki olyan volt, mintha egyenesen a Tamás bátya kunyhójából csöppent volna oda a nejlonszékre. De ezen is túlmentünk macskástól s indultunk új New York-i otthonunkba.

Mit is mondjak így kezdeti észlelésként a nagy New York-i multikultiról? Hogy érdekes, kicsit ijesztő is az én vadkeleti mentalitásomnak, de vitathatatlanul megvan a maga varázsa és tanulsága annak, ahogy a világ összes rassza elvan itt egymás mellett.

Hamar megtanultam, hogy a négereknek nem szabad azt mondani, hogy négerek. Ez az angol “nigger “ jelzőből eredeztetve mai napig kurva nagy sértés egy feketére nézve, s ez még a rabszolgatartásig megy vissza s azóta sem múlt el. Persze az én európai agyammal nehéz volt megérteni, hogy nálunk pont az lenne a sértő otthon , ha egy négernek azt mondanánk, hogy “fekete” , de ahány ház annyi szokás…Erre valók amúgy a multikulti a földrajzot és rasszokat társító áthidaló megoldásai, mely megalkotta az afroamerikai, ázsiai, latin, spanyol jelzőket az etnikai csetepaték elkerülése végett.

Így a multikulti égisze alatt meg sem kellett lepődnöm, mikor a New York-i anyakönyvvezető egy japán csávó volt s mikor jöttünk kifele a karibi fekete teremőr csaj gratulált sőt esküvői táncot is lejtett nekünk az amerikai zászló alatt.

 

Jóban… rosszban…hozzá hű leszek, véle megelégszem…

 

Ahogy figyelem a megapoliszban élő különböző népeket, lassan rájövök micsoda művi smekkeriákkal etetnek minket ott kelet-Európában, mikor népeket és nemzeteket uszítanak össze sosem volt eszmék és kitalált gyűlölködések álarca alatt. A kínai negyedben senki nem kínaizik, a kínaiak meg tojnak arra, hogy ők elméleti etnikai jogokat követeljenek, viszont rászaporodtak egész városnegyedekre, így magától értetődő, hogy vannak utcák,a hol minden bolton ott a kínai felirat. Ha a magyarok is tudnának még szaporodni Erdélyben és Magyarországon, ha a szabadkőmíves páholyok balkáni megbízottjai a gulyáskommunizmus és az aranykor érája alatt nem programozták volna bele a sok hamis etnikai eszmét a népekbe, akkor nem is lehetne most úgy vezetni őket az orruknál fogva, kamu politikus juhászkutyák segítségével, mint a birkákat a különböző színű aklokban.

 

A kínai vendéglős kedves volt és persze udvarias, mintha a Norbit című amerikai film vendéglőse kelt volna életre

 

Ami a nagy amerikai szabadosságot illeti bevallom ezt még szokni kell. Itt mindent lehet, mindaddig míg azzal nem vét az ember a törvény ellen. Ha viszont vét, akkor egyből jönnek a birodalmi fogdmegek s nyasgem lészen. Senki nem szól egy szót sem, ha mondjuk valakin zöld a rúzs, ha például két leszbi ölelgeti egymást a metrón, ha fura színű és fura öltözetű emberek mennek békésen és törvénytisztelőn az utcán. A Birodalom ahogy eddig látom, nagyon okosan tudja tiszteletben tartatni azt a határvonalat, ami egybetartja és mégis elválasztja egymástól a multikultúra népcsoportjait.

Igaziból alig várom, hogy elmenjünk az indiánok lakta vidékekre, s lássam a rezervátumokat is. Erre régóta kíváncsi vagyok. Azt is kevesen tudják, hogy az Egyesült Államokban az indiánoknak nem kell adózzanak, ez egyfajta kedvezmény nekik, mint őslakosoknak. Mit lehet erre mondani? Hogy erős kutya baszik… meg ilyenek…meg azt is, hogy ezért a kontinensért jutányos megoldás az adómentesség. Mondjuk el tudnám ezt képzelni az erdélyi vagy felvidéki magyarok esetében is lenne ilyen adókedvezmény, hiszen teremtettünk sok jó helyet ahol most román felebarátaink hazafiskodnak és csentenáriumoznak, de persze az EU-páholy fura urai ezt soha nem tennék lehetővé.

Amit még látni szeretnék azok a híres amerikai “kísértethelyek”, azok a városok, települések melyek legendái vagy megtörtént paranormális esetei sok horrorfilmhez adtak alapötletet.

Egyelőre így ittlétem harmadik hetében még aklimatizálódom. A New York-i éghajlat szörnyen párás, ez kihat az izületekre, seperc alatt megizzad az ember, ha az óceán felől belibben egy páradúsabb fuvalat ( s ez nagyon gyakran megtörténik). Itt meg kell tanulni izzadva élni, arról nem is beszélve, hogy ebbe a párás közegben nincs az a hajlakk vagy akármi, ami megtartja a nénik frizuráját. Ez is sok keserves kifakadásnak adott okot eddig. A másik meg amitől herótom van, azok a hülyére lehűtött boltok. Ezek itt őrültek, annyira nyomatják a hideget a boltokban! Ami érdekes, hogy a feketék azok, akik a jeges légkondik alatt egy szál majóba flangálnak, ezzel nyelvet öltve a genetikának meg az afrikai származásuknak.

New York-i metró… tanulmányozom, a világ egyik legnagyobb és legmegszervezetebb tömegközlekedését… Egyelőre elég ijesztő számomra…Ja, autóból nézve nem is derül ki mennyi ember van itt, de ahogy hömpölyögnek a metróban, az az én vadkelet-európai szememnek elég szürreális…

A New York-i hajléktalanok azért szürealistábbak mint a váradiak…elég fura figurák kéregetnek a megapolis utcáin…a nyomor száz arca…

 

A New York-i hajléktalanok azért sokkal groteszkebb látványt nyújtanak mint a váradi lecsúszottak…

Sokat olvastam a New York-i kínai negyedről, hát bejártuk. Nyüzsgés,titkok,fények,biznisz. Az öreg kínai vendéglős meg direkt olyan, mint a Norbit című film vendéglős-árvaháztulaja.

Érdemes megnézni azt is, hogy védik New Yorkban a forgalmas utak mentén a parkok,sétányok fáit,hogy azokat ne rongálja meg senki a közlekedés során. És bár annyi autó van, hogy csuda, érdekes módon a levegő tisztább mint Váradon…

A megapoliszban példás ahogy védik a zöldövezeteket és a fákat. Másként nem is lehetne a sok autó miatt, így azonban állítom, New York levegője tisztább mint Váradé

Nagy a kutyakultusz New Yorban. Rengeteg kutya van, az emberek többsége egyszerre két ebet tart, nem tudom miért. Más kérdés persze, hogy a nagy állatbarátság mellett a patinás utcákon, a szép, sokemeletes belvárosi házak között, például ahol mi is lakunk, nem egyszer fertelmes kutyapisi szag terjeng, ha történetesen olyan házmester van ott, aki nem mossa le a járdát naponta. Állítólag az állatvédelem itt jóval előrébb van mint Európában. Ha itt valakit állatkínzáson kapnak keményen megbüntetik.

Nemsokára utazunk is a tervek szerint. Viszem Macut is persze, legalább kipróbáljuk mi a különbség az európai állatbarát szállók meg az amerikaiak között.

(folyt. következik)

L. Szőke Mária 

            

 

 

 

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Ladányi-Szőke Mária Magdolna
Nagyváradi író, újságíró