“Üdvözlet Amerikának”, az USA nemzeti ünnepe kicsit másként

Hírek

Nem szokványos lesz idén a július 4-i nemzeti ünnep Washingtonban. Az Egyesült Államokban csütörtökön ünneplik a függetlenség napját, azaz a függetlenségi nyilatkozat 1776-ban történt kihirdetését, amellyel az akkor 13 brit kolónia kinyilvánította elszakadását Nagy-Britanniától.

Az amerikai fővárosban minden évben délelőtti parádéval és esti koncerttel, valamint tűzijátékkal ünneplik a függetlenség napját. Az idén azonban Donald Trump elnök radikális változtatással kecsegteti az amerikaiakat. Az ünnepnap délutánján – még a koncert és a tűzijáték előtt – a Lincoln emlékműnél mintegy egyórás program lesz Üdvözlet Amerikának címmel.

A programban katonai felvonulás lesz harckocsikkal és katonai járművekkel, valamint légi parádéval, amelyen a légierő és a haditengerészet gépei, valamint a parti őrség helikopterei tartanak bemutatót. Sajtóértesülések szerint M1 Abrams harckocsik, B-2-es bombázók, F-35-ös és F-22-es vadászrepülők is részt vesznek a bemutatón.

A washingtoni légteret egész napra lezárják, a közeli Reagan repülőtér pedig nem fogad és nem indít járatokat helyi idő szerint este tíz óráig. A katonai parádé megtartását Donald Trump először 2017-ben vetette fel, miután részt vett Párizsban a francia nemzeti ünnepen rendezett katonai parádén. A bemutató után az elnök beszédet mond.

A Fehér Ház szóvivője, Hogan Gidley a Fox televíziónak adott interjújában közölte: Trump kerüli a politikát, csakis történelmi és hazafias témákkal foglalkozik majd. A Lincoln emlékműnél szerdán este már készen álltak a páholyok, ahová kormányzati tisztségviselők, törvényhozók és republikánus személyiségek kaptak meghívást.

A The Washington Post című lap szerint az ünneplés valószínűleg az amerikai főváros valaha volt legköltségesebbje lesz. A parkokat felügyelő vállalat 2,5 millió dollárt különített el és ebben a légi parádé, valamint a harci járművek szállításának és felvonultatásának költségei még nincsenek benne. Ezt a Pentagon (a védelmi minisztérium) finanszírozza.

A legfőbb katonai vezetők egyébként szintén jelen lesznek a délutáni ünnepségen és bemutatón. Donald Trump szerdán Twitteren védte meg a költségeket, amelyek szerinte elenyészőek a rendezvény nagyszerűségéhez és méltóságához képest. „Ez nagyon kevés, ahhoz képest, hogy az Üdvözlet Amerikának milyen értékes” – írta mikroblogjában az elnök.

( Forrás: MTI)

Print Friendly, PDF & Email
Ladányi-Szőke Mária Magdolna
Nagyváradi író, újságíró