Bolojan szobrai és a „magyar bolsevikok”

Még két szobor érkezett szombat délelőtt Nagyvárad főterére. A Szent László téren felállították Radu Demetriu görög-katolikus püspök és Roman Ciorogariu ortodox püspök szobrát. Így a magyar király alapította városban, az egykor az alapító nevét viselő főtéren van már mindeféle-fajta szobor, görög-katolikus, ortodox, politikus ( lásd. Iuliu Maniu) csak éppen EGYETLEN MAGYAR VONATKOZÁSÚ SZOBOR SINCS.  Úgy […]

Olvassa tovább

Autóbusznak rohant egy gépkocsi Váradon

Közlekedési baleset történt szombat reggel Nagyváradon, a Kolozsvári úton. Egy ott levő benzinkút felől kanyarodott ki az útra Chevrolet típusú autójával egy 51 éves váradi férfi, aki nem tartotta be az előírt közlekedési szabályokat s figyelmetlenül belerohant az ott haladó autóbuszba. A buszt egy 41 éves sofőr vezette, aki szabályosan haladt a járművel. Az ütközés […]

Olvassa tovább

Virágvasárnap

A virágvasárnap, a nagyhét kezdete, egyik legjelentősebb ünnepe a húsvéti ünnepkörnek, ezzel veszi kezdetét a nagyhét. Ezen a napon Jézus Jeruzsálemi bevonulását ünnepli a keresztény egyház. Jézus, az apostolok kíséretében szamárháton érkezett Jeruzsálembe s a tömeg nagy lelkesedéssel fogadta, pálmaágakat lengettek felé, sőt a feljegyzések szerint többen köpenyeiket terítették Isten fia elé, aki szólt is […]

Olvassa tovább