Egy tányér maradék

Irodalom, Kultúra

Az írónő az elmúlt időben többször hálát adott Istennek, hogy minden sátáni manipuláció ellenére tartotta magát, nem szűkölködött, s egy ocsmány maffiaháború ideje alatt Isten mindig ott volt … és nem engedte, hogy harcában megalázzák, hogy éhezzen, szűkölködjön. Mert Isten ilyen. Ez benne a lényeg.

Az írónő a kis teakonyhában paprikás-krumplit főzött, nagyon szerette ezt a magyar bélnek kitalált ételt. Gyerekkorában is szerette s aztán mikor már felnőtt híressége volt a balkáni Parnasszusnak öreg barátnéjával, Annamarival mindig, ha nagy tanakodások, harcok voltak paprikás-krumplit főztek. Kolbászosan, melegen, puhán, paprikásan, ahogy a magyar gyomor ezt szereti. És a paprikás-krumpliba az is jó, hogy könnyen lehet sokat főzni belőle és akkor lehet meghívni másokat is paprikás-krumplit enni, kolbászosan, paprikásan, melegen, puhán… és közben nem félni a lélek éhségétől sem… Anyja és öreg barátnéja évek óta elmentek a Sohatöbbébe, így az írónő mindig szomorú, ha paprikás-krumplit főz s arra gondol Angyalföldén vajon szoktak angyal-paprikás-krumplit főzni?

Míg főtt a kaja észrevette, a gázrezsón ott maradt egy lábas s benne a tegnapi maradék babfőzelék. Arra gondolt, ezt a maradékot sem dobja ki, hanem nejlontányérra teszi s leviszi a kuka mellé a cicáknak vagy kóbor kutyáknak, mert az írónő mindig vallásos borzalmat érez, ha étel kerül a szemétbe, amiből más, akár egy éhes cica még jól tud lakni… Nejlontányérra tette a paszulyt s közben kész lett a paprikás-krumpli is… piros zsírban ikrásra főtt krumplikockák, mosolygó kolbászkarikák, pislogó kis galuskák henteregtek a rotyogó lábasban. A finom illatú meleg gőz nyugtatóan betöltötte a pici konyhát.

Az írónő kabátot kapott magára, hogy mielőtt kiteszi az ételt , levigye a paszulyfőzelék maradékkal teli tányért a kuka mellé, had lakjon jól egy árva cica vagy kutya belőle… Eszébe jutott néhai anyja, aki már gyerekkorában arra tanította, hogy aki enni ad egy bajbajutott éhezőnek, az igaziból egy angyalkát etet meg…mert az anyukája olyan volt…Hatalmas szív egy anyatestbe zárva szeretetmézzel pácolva…Ilyenek azt anyukák.

Lement a ház előtti két nagy kukához s letette a maradékos tányért a földre, hogy az árva cica megtalálja, ha elindul cserkésző útjára a betonrengetegbe. És akkor a semmiből odaszerencsétlenkedett egy ember. Kopott volt, koszos és büdös, ahogy ez megszokott egy guberáló hajléktalannál. Arcán a koszos ráncokból lehetetlenül kék, vörös szélű emberszemek néztek ki, mint a megbicsaklott élet, a saját lábában elbotlott bűn és szerencsétlenség lámpásai.

– Naccsága azt a kutyáknak tette ki? – kérdezte rekedten.- Megengedi, hogy megegyem… elég éhes vagyok a francba is…

Az írónő nézte a maradékos tányért, benne a fázósan összebújt paszulyszemeket és a csavargó éhségtől égő szemét … ott a nagyvárosi kuka mellett… Emberi sorsok kötéltáncára gondolt, bűnbe csúszott szerencsétlenekre, éhesen kajtató kóbor emberekre és keményen rászólt a csavargóra:

– Meg ne merje enni!

– Bocsánat, naccsága… – makogta a csavargó.

– Várjon! – szólt az írónő- Ezt ne egye meg, lehet romlott…Várjon kicsit.

Felszaladt a pici teakonyhába, kivett egy mély műanyagtálkát és színig rakta meleg paprikás-krumplival. Ikrásra főtt krumplidarabok, kacér kolbászkarikák, huncut galuskák… melegen, puhán… gyomorba kívánkozva… ahogy régen , amikor anyával és amikor Annamarival tálalták ezt a jó kis magyar gyomorba való kaját. Két nagy szelet kenyeret s egy nejlonkanalat tett oda s levitte.

A csavargó elvette és rozzant portréját belengte a meleg pára.

Az írónő nem várta meg, hogy hálálkodjon, gyorsan felsietett s kitette magának is hűlni az ételt. És nem tudta, hogy közben sír. Sír, mint Mária a feszület alatt és sír , mint Magdolna harmadnapra várva , sír, mert éhes lelkek kajtatnak a modern kukák között és nem tudni, ki mikor etet meg egy angyalkát ebben a démonoktól ellepett mikrocsippes káoszban…

Könnyes arcát lassan belepte a meleg pára… melegen, paprikásan, és örült, hogy nem magányosan költi el az ebédet…

Nagyvárad

(SZMM)

Print Friendly, PDF & Email
Szőke Mária Magdolna
Nagyváradi iró, újságiró