A furcsa pasas és a kiskutya

Hírek Irodalom, Kultúra

Jeges szél nyargalta be a várost, mint valami megvadult, gonosz lidérc. Fagyos leheletétől összehúzódtak az erek, megfagyott az arc, az arcon a mosoly, a szemekben a könnycsepp.
A nagyváros buszmegállójában többen dideregtek a buszokra várva.
Két bundás nő, didergő eleganciában, az aktatáskás férfi, a kiscsajok bojtossapkában, ősz nagymama, nyegle divatfícsúrok, akik a metsző hidegben sem tettek sapkát s céklavörös fülük jól passzolt a ciklámenszínű sálaikkal… szóval a polgárok akik kiteszik a nagy betonváros lakosságát. És a megálló szélén, a jeges szélben ott állt a fura pasas is, kopott irhakabátban, az orosz partizánokra emlékeztető fülessapkában. Nagydarab volt, rezes arcú, láthatóan csavargóféle … és előtte egy kis kosárban pár csokor télbolondja hóvirág. Mert a fura pasas hóvirágot árult. Honnan szedte ezeket a kissé konya, a hó alól előtörekedett virágokat, a Jóisten tudhatja, de a rezes arcú csavargó állt ott, mint virágárus és szólítgatta a népeket:
– Egy kis virágot kezicsókolom, tessenek venni egy kis virágot!
De senki nem vett. Nem vett, mert hideg volt, mert a nagydarab csavargó ijesztő volt és különben is ebbe a hidegbe ki a fenének van kedve kajla hóvirágot venni?!
A megállóba tévedt kölyökkutya is olyan volt, mint a férfi hóvirágai, nem lehetett tudni honnan került oda, suta volt és kajla. Dideregve araszolt az emberek fele, kis gombszemében valami millióéves könyörgés volt, hogy ha már megszeliditették ezek az emberek, akkor vessenek neki egy falat ételt, egy simogatást… Hiszen ő az ember legjobb barátja! Vagy mi… Nem látják?
Nem látták. Nem akarták látni a didergő, vézna kiskutyát.
A kiskutya sorra koldulta a megálló népét, de nem törődtek vele. Balszerencséjére odakajtatott a három divatos kiscsákóhoz is, félénken, farkcsóválva. Az egyik legény, ki tudja mitől vezérelve, először toppantott a kölyökkutya fele, majd hogy az nem tágított belerúgott egy nagyot. A kiskutya vinnyogva szaladt odébb, pár lépésre leült s keservesen sírni kezdett. Az emberek feszülten figyeltek, de senki nem moccant. Ekkor azonban a rezesarcú partizán lecsapta a kosarát, odament a kiskutyához, felemelte, beleölelte kopott irhakabátjába a nyüszítő kölyökkutyát. Fél kezével szorította magához a kis nyomorú állatot, a másik félkezével azonban egy hatalmas nyaklevest kevert le a ciklámenszínű sálat hordó legénynek, aki felrúgta a kiskutyát. A legény az arcához kapott majd ordítani kezdett, hogy rendőr, mert mit képzel a csavargó? Ez utóbbi hamar megmondta mit képzel, s ennek a verziónak sok köze volt a kutyaverő legény erkölcstelen anyjához. Az emberek a megállóban azonban szótlanul nézték. Végül az idős nő szólalt meg:
– Megérdemelte!
A rezes arcú csavargó visszament a kosarához, hiszen ne feledjük ő ott éppen kajla hóvirágot árult. Simogatta a kiskutyát, motyogott neki, s a vézna kis jószág hálásan bújt a jó meleg irhakabátba s megnyalta a férfi rezes, borvirágos képét.
Ekkor megmozdult az elegáns férfi.
Odament a csavargóhoz, s kivett egy papírpénzt a zsebéből.
– Adjon egy csokorral ebből a virágból!
Elvette a kajla kis csokrot s intett, hogy nem kér vissza a pénzből.
S ekkor megmozdultak a többiek is, valami felengedett a fagyban, valami istenszikra melegítette át a fagyos lelkeket a jeges betonmegállóban. A két elegáns asszony is vett virágot s ők sem kértek vissza a pénzből, a kiscsajok is odamentek s vásároltak a kajla tavaszváró télbolondja kis gazokból.
Pár perc alatt kiürült a csavargó kosara. Keletje lett a nyomi kis virágoknak.
Az ősz asszony is odament. Ő nem virágot akart, igaz nem is jutott volna neki már.
– Nem adja nekem a kiskutyát? – kérdezte a csavargót – Egyedül vagyok mióta meghalt az uram, nálam jól ellesz szegényke.
– Tessék akkor elvinni kezét csókolom! – mondta borízű hangján a csavargó.
– Várjon, adok valamit érte.- kereste a bukszáját a néni.
– Nem kell adni semmit, kezit csókolom! Ajándék a naccságának! Tessék rá vigyázni, kis árva ez! – furcsán, esetlenül lehajolt s megcsókolta az öreg mama kezét.
A néni elvette a kiskutyát s mondta, hogy nem is megy most a piacra, hanem hazaviszi új védencét. A csavargó is szedte a kosarát, rezes arcán széles mosoly volt, elvégre jól árult, minden virágja elkelt, jó áron.
Csámpásan de tartással ment. A nyakonvágott legény és társai már nem voltak a megállóban.
A jeges betonplaccon fura látványt nyújtott a tucatnyi különböző ember, akik várták a buszokat. Az elegáns férfi, a bundás hölgyek, a kiscsajok… Mindenkinél volt ugyanis egy-egy csokor kajla hóvirág. És érdekes módon már egyikőjük sem fázott annyira, mint pár perccel ezelőtt.
Valami furcsa, jézusszemű kikelet meleget csempészett a jeges, betonvilágba…
Szőke Mária

Print Friendly, PDF & Email
Szőke Mária Magdolna
Nagyváradi iró, újságiró