És megtörte kenyerét…

Blog

Könnycsepp sztori-Első könnycsepp –

És megtörte kenyerét…

 

Mióta egyedül vagyok, általában kicsi kenyereket veszek, hogy ne száradjon rám.

Pár napja, vasárnap jöttem haza s eszembe jutott, hogy nincs otthon kenyér s bementem a boltba venni. Itt a sarki CBA-ban, az Iza utca kanyargásában szoktam vásárolni, de akkor csak nagyobb kenyér volt abból, amit megeszek. Most mi a csudát kezdjek, egy nagy kenyérrel? – dohogtam, de mert otthon nem volt semmilyen kenyér, hát megvettem.

A boltból kijövet a sarki kukáknál egy döbbenetes figura keresgélt a szemeteskonténerekben. Egy asszony, egy hajléktalan asszony, a korát nem lehet megállapítani, a nyomor, a bűn alaktalanná, időtlenné tette a vonásait. Mankója is volt, meg simléderes sapkája. És nem talált semmit a kukában. És ekkor Valaki rátette a kezét a vállamra… egy láthatatlan kéz, onnan Názáretből, mely sosem enged el igaziból és ebben a pillanatban, már tudtam, miért kellett megvegyem a nagyobb kenyeret. Kivettem a zacskóból a kenyerestasakot s odamentem a nyomorúságos asszonyhoz. Hallottam, hogy káromkodva, a szemében égő, állati éhséggel csúfakat motyog erről a kibaszott, kurva életről, amivel hadakozik…

– Nézze csak! – szólítottam meg – Nekem ez a kenyér egyedül sok lesz, de odaadom a felét, jó?

A csúf, nyomornyomorította arc rámmeredt és zavaros szemében megvillant Isten.

Retkes kezével elvette a kenyér felét s mint egy megszelídült , csúf szörnyeteg megszólalt rekedtes hangján:

– Maradjon azért neked is!

– Nyugi, marad. – nyugtattam meg s adtam egy kis pénzecskét is neki, ha akar igyon egy sört, ha megette a kenyeret.

-Jézus, jaj, Jézus! – motyogta rekedten, hálásan a szegény torz asszony… és ahogy állt ott a kezében az elosztott kenyérrel és azt mondta: “Jézus”, valami harangok bondultak meg a lelkemben és hallottam a szózatot: ÉS MEGTÖRTE A KENYERET ÉS TANITVÁNYAINAK ADTA, MONDVÁN: VEGYÉTEK, ÉS EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN NEVEMBEN NAP MINT NAP…

És ebben a pillanatban megértettem, mit is tanított Jézus a kenyér megtöréséről ott az utolsó vacsorán! Nem, nem azt, hogy cifra templomokban álljunk sorba mint valami ünneplőruhába öltözött birkák és amúgy ehetetlen ostyát együnk valami selyemlepedőkbe burkolt cifra pap kezéből . Nem! Jézus nem ezt tanította az utolsó vacsorán, azzal, hogy a kenyerünket megtörve adjunk abból másoknak is, ezt cselekedjük az ő nevében…

Jézus arra tanított minket, hogy ha a bűnös világban, ott kinn a mindennapokban, a betonházak között, a kukák és luxusautók között, ha a Föld nyomorultjait látjuk, úgy törjük meg a kenyerünket, ha már nekünk jutott, és adjunk belőle annak, akinek nincs! Ezt cselekedjük az ő emlékezetére, nevének dicsőségére!

­- Köszönöm anyám! – motyogta a hajléktalan asszony és hálálkodva, Jézust szólongatva botorkált tovább a forró aszfalton. Rekedt hangján különös csengése lett a Jézus nevének. Kezében a kenyér, lelkében, nyomorult bűnös, kukaszagú lelkében egy pillanatnyi hit, hit abban, hogy van még jóság és szeretet a világon, az olyanoknak is mint ő…

“És ezt cselekedjétek az én nevemben…”

Borzongva köszöntem meg a leckét Istennek és felmentem a lakásomba.

S csak mosolyogtam azon, hogy ez a szerencsétlen, hajléktalan asszony is „ anyámnak” szólított, ahogy értehetetlen módon a legtöbb nyomorultam teszi ezt valami fura ősösztön folytán.

Fiatalabb koromban még úgy képzeltem el, pufók, angyalarcú, csodaszép gyermekeim fognak “anyámnak” szólítani… de lám, Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek.

– Jóféle gyerekeket kaptam tőlem Jézusom!- mosolyogtam a szobám falán levő corpusra – De akárhogy is van, csak hálát tudok adni neked ezért a kegyelemért, hogy adsz erőt és hitet, hogy ezek a bűnös nyomorultak azt mondhassák nekem: “anyám”…

-SzMM-

Print Friendly, PDF & Email
Szőke Mária Magdolna
Nagyváradi iró, újságiró

Vélemény, hozzászólás?