Az időrablók és a szeku

Blog

Az időrablók és a szeku

(egy interjú elé)

 

Volt egy ember, egy művész, egy öreg barát, akit nagyon szerettem, és akinek sokat köszönhetek, mivel nemcsak barátom, de tanárom és nevelőm is volt. Igazi művész volt ő, sebzett, konok, zokogni merő férfilélekkel, aki alkoholmámoros üvöltéseit és istenthívó fohászait fába véste, kőbe véste… és azoknak a lelkébe véste, akiket tanított. Neki tartozom ezzel az interjúval.

1988-at írunk, Romániában ez volt a Ceausescu féle vörös diktatúra legsötétebb, legnyomorultabb korszaka, amikor ateista pribékek ezrei lesték azokat, akik lelkében, mint „mag a hó alatt”, ott szunnyadt Isten, egy szebb jövőre, szabadságra vágyva.

Ilyen szabadságra vágyó fiatalok voltunk anno, én is és osztálytársaim is, akik akkor a mostani Ady Endre Líceum fafaragó-szobrász szakán tanultunk. Ennek a furcsa osztálynak, mely az egyetlen magyar szakos művészeti osztály volt akkor Romániában és ezt is csak esti tagozaton engedték meg, volt az osztályfőnöke Széles Kálmán szobrászművész. A gimi utolsó három évét ugyanis estin végeztem el, csakhogy a művészetin lehessek és ne a rettentő matematika fizikán vagy mechanikán, amire anyámék szántak. Anyáék nem is tudták meg, hogy melyik osztályba felvételiztem, csak aznap mikor kezdődött az iskola és én reggel bevallottam, hiába voltam a különórák matekből meg fizikából, frászom van tőle és biza én a szobrász osztályba fogok járni.

Építész apám álma, miszerint egy klassz építészmérnök leszek azon a reggelen megsemmisült én pedig elindultam a Don Quijote-k, Jean Darc-ok, Szent Györgyök göröngyös útján…

Nagyon jó osztály voltunk. Őszinte hálával gondolok azokra az évekre, azokra az osztálytársaimra, akikkel együtt jártunk suliba, és akikkel nem csupán osztálytársak, de igaz jó barátok is lettünk. De a leghálásabb Kuli bácsinak vagyok, aki megtanított faragni, vésni, rajzolni…és megtanított hinni az álmaimban.

Mivel esti osztály voltunk, többnyire idősebb osztálytársaim voltak, én voltam a legfiatalabb a bandában. És ahogy teltek a hónapok, egyre inkább összebarátkoztunk Kuli bácsival, aki azokban a sötét időkben nemcsak tanárunk, hanem valahogy lelki apánk is lett. A korelnök srácok voltak a nagy Omega rajongók, s mivel majdnem minden este találkoztunk, hol Kuli bácsi műtermében, hol valakinél, hol a Gongban, sokszor hallgattuk az Omegát, ami egy-két év alatt az osztály kedvenc zenekara lett.

Setét kommunizmus ide vagy oda, nagyon szép évek voltak ezek. Igazi csapat voltunk, buliztunk, vitatkoztunk, a műteremben minden el lehetett egymásnak mondani… és közben Ady meg József Attila verseket faragtunk fába… És verseket olvastunk egymásnak, saját verseinket, írásainkat. De közben hatalmasakat röhögtünk és igazi ördögfiókák voltunk. Óriási heccek, szerelmek, sztorik, minden ami belefér abba, hogy az ember a négy X-en túl azt mondhassa, nagyon klassz fiatal évei voltak.

De az aranykori Romániában egyre sötétebb fellegek tornyosultak felénk. Kuli bécsi Kossuth utcai műtermét, kedvenc helyünket elkobozták tőle, őt kilakoltatták. A műterem abba a részbe volt, amit a komcsi pribékek aztán földig leromboltak ott a Kossuth utca elején. Kuli bácsi kapott új műtermet, a Jókai Mór utca sarkán, egy kicsi zsúfolt, szúk helyet. De mi ott is elvoltunk.

És hallgattuk az Omegát.

A bulikon különös áthallásokat kapott minden dalszöveg. A „menekülj, amíg nem késő”…” ne mutass másra, ha te vagy a gyáva…” engem pedig a fiúk, mint legfiatalabb királylányt elneveztek Lenocskának. Lásd a Léna című dalt, amit szintén el kellett énekelni minden bulin.

Az angyalok ősi receptje szerint még abból is viccet tudtunk csinálni, mikor ránk szállt a szeku, a hírhedt román kommunista megfigyelő-szolgálat. Kuli bácsi ugyanis elkövette azt a „bűnt”, hogy bibliai témájú szobrokkal nemzetközi díjakat nyert külföldön. Ki kellett tehát nyírni, hiszen nem a Kárpátok Géniuszát faragta meg, ráadásul egy rakás magyar utánpótlást nevelt a szárnya alatt.

Azt mondta, a legkedvesebb tanítványa vagyok… nagyon erős, igaz barátság fejlődött ki köztünk. Valahogy a pótapám lett… és ettől a saját apám is féltékeny lett, aki nem értette, hogy egy őrült, szerinte „lezüllött művész”, hogy köti le annyira az ő lánya figyelmét, aki művészeti hülyeségekkel foglalkozik, ahelyett, hogy vagány építészmérnök csaj lett volna.

De hogy komoly baj van, ott fogtuk fel, mikor Kuli bácsira elkezdett vadászni a szeku. Többször tartottak házkutatást a műteremben, Kuli bácsi akkoriban Sütő Andrással levelezett… valamire készültek, de hogy mire nem tudni. Emlékszem, egy novemberi délután nagyon ideges volt. És azt mondta, hogy fél, hogy akkor éjjel rajtaütnek a szekusok és van itt valami Sütő Andrástól, amit holnap kell, odaadjon valakinek, aki elviszi Magyarországra , de fél, hogy az éjjel házkutatás lesz… de kidobni vagy elégetni sem kéne… És én vállaltam , hogy azt a paksamétát, hazaviszem hozzám és másnap a suliban visszaadom neki. Nem részletezem, csak annyit jegyzek meg, ritkán féltem úgy, mint akkor, amikor tudtam bizonyára engem is követnek a kommunista vérebek. Gyalog mentem és nagy kerülőt sétáltam, had sétáljon a geci szekus is, ha ez a dolga. És másnap nálunk, otthon is megjelent egy milicista és anyám majdnem frászt kapott, mikor felőlem kezdett érdeklődni és meg kellett mutatni neki a szobámat is. De megúsztuk…

Megúsztuk és egyre komorabban énekeltük bulikon, hogy „menekülj, amíg nem késő!”…

Kuli bácsi pedig egyszer jól berúgott és sírt ott a szobrok között és azt mondta, hogy bár nagyon tehetségesen faragok és festek, de nekem írni kell… írni kellene… és ígérjem meg, hogy amit Istentől kaptam az írás, az igazlátás adottságát, azt nem pazarlom el. Vitatkoztunk is ezen.

És közben az osztálytársakkal azon tanakodtunk, el kéne szökni. Magyarországra, vagy külföldre. Mert kalitkában nem tudunk élni.

Ekkor történt , hogy azon tanakodtunk van e esély, hogy elmenjünk, hogy szabadok legyünk, hogy ne féljünk a komcsi sátánok ketrecében, ami igaziból a hazánk és az otthonunk is egyszerre…És minden félelmünket, kétségbeesett kérdőjelünket, fiatal lobogásunkat beleordítottunk a magnó zajába, ahogy hallgattuk az Omegát…

Az egyik srác egyszer egy postai címmel állított be.

– Ez az Omega stúdió levelező címe. Szöszi (ez voltam én) írj nekik, lássuk, ha választ kapunk, legyen az a jel, hogy van, élet a rácsokon túl s induljunk…

– Bolond vagy…- mondtam- egy karácsonyi lap nem megy már át, meg válasz vissza, nemhogy levél egy magyar zenekarnak.

– Kérj autogramot, vagy mittomén…Te vagy az írnok!

 

És Kuli bácsi ekkor javaslatot tett.

Azt mondta, legyen ez a Jel, a Sors jele, írjak az Omegának, s ha a levél átmegy és választ kapok ( aminek vajmi kevés esélye volt, annyira ellenőrizték a leveleket akkor már) úgy a kocka el van vetve. Szökünk, de én megígérem, hogy nem szobrász, hanem újságíró leszek és a nép felhomályosítását, fogom tenni, ameddig lehet…

Veszekedtünk, röhögtünk, hallgattunk egy kis Omegát… aztán én írtam egy levelet Kóbor János levelező címére.

…menekülj, amíg nem késő…

Fogalmam sincs mit írtam, így ennyi év elteltével…azonban legnagyobb megdöbbenésünkre, postafordultával egy nagy boríték volt a postaládámban. Az Omega válaszolt, küldtek nekünk egy rakás dedikált képet. Hogyan ment át a levél, hogyan jöhetett vissza a válasz… sosem fogjuk megtudni. A Sors… a Jel… valami, amit nem lehet elfogni, kivallatni, visszatartani… amit véletlennek nevezünk, mert nem merjük kimondani, hogy a véletlen az, amikor nem akarják, hogy kiderüljön, hogy igaziból Isten intézte a dolgokat.

Akkor este ültünk a műteremben, mindenkinek jutott egy Meckys kép…egy-egy Jel, hogy van élet a rácsokon túl és eldöntöttük érettségi után ki ahogy tud, indulunk…

Én külön megígértem, hogy tartom a szavam és újságíró, és író leszek…mert a Jel válaszolt… a hang átment és vissza is jött…

És azt mondtuk, egyszer nemsokára mind elmegyünk egy Omega koncertre, és ott ordítjuk szét, hogy… menekülj, amíg nem késő…meg ilyenek.

Kuli bácsi nevetett szomorúan és könnyes volt hozzá a szeme és azt mondta, ő már nagyon beteg, ő maximum akkor megy el egy Omega koncertre, ha az Omega egyszer Nagyváradon lép fel. Ezen nagyon röhögtünk, olyan képtelenségnek tűnt.

És igaziból itt dőlt el, hogy újságíró legyek.

Így dőlt el.

És aztán leérettségiztünk és aztán elkezdődött a menekülés. És aztán 1989 decemberében kitört a forradalom és a menyből az angyal mellé lelőtték Ceauscuékat …

És aztán újságíró lettem. Hiszen megígértem.

És aztán szóltak, hogy menjek be a kórházba, mert Kuli bácsi bennfekszik a kórházban és nagyon beteg…

Sárga volt és a halál csókja látszott a homlokán.

Csak nézett és életében először nem tudta, hogy magyarázza meg, hogy nem menekült elég gyorsan, neki már késő…

– Szöszikém…jó, hogy eljöttél…- mondta a halálszagú kórteremben – szeretném, ha figyelnéd ezt a világot, ha megírnád, tudod olyan szoborszerű, súlyos de szép cikkeket írnál, ami megmarad… a szobrokra az emberek nem figyelnek… azt hiszik a szobrok nem élnek, de ha jól írod meg nekik, akkor megértik majd … megértik az igazságot…

– Nyugi öreg! Meggyógyulsz! Most már ránkszakadt a szabadság… s azt mondtad, megvárod, míg Omega koncertre megyünk Nagyváradon…

– Ez most elmarad… de ha ez meglesz egyszer valamikor mégis , menj el arra a koncertre és csinálj egy jó kis interjút…én meg majd elolvasom…tudod onnan…az égből… mert olvasni ott is lehet…

Mit tehettem mást, megígértem.

Kuli bácsi temetésén már tudtuk, nem fogunk érettségi találkozókat tartani, meghagyjuk a lobogó fiatalságot, a szépséges emlékeket, úgy ahogy vannak…

Lélekbe vésve.

Sok-sok év telt el…

És pár hete szóltak, hogy Omega koncert lesz Nagyváradon. És én éreztem, hogy öreg mesterem, ahogy életében annyiszor nevetve rákacsint: „Szöszikém, lógsz egy interjúval”…

Tudom, bólintottam és felhívtam a szervezőt, hogy egyeztessen egy interjút nekem, de nem mondtam,meg persze, hogy egy régi adósságot, kell, letörlesszek, egy öreg angyal felé…

Széles Kálmán néhai váradi szobrászművész emlékének és osztálytársaimnak ajánlom ezt az interjút.

( A KÓBOR JÁNOSSAL KÉSZÜLT “OMEGA-INTERJÚ” A REGGELI ÚJSÁGBAN JELENT MEG)

http://www.reggeliujsag.ro/csillagok-utjan-nagyvaradig-beszelgetes-kobor-janossal/

2017.június. 26. Nagyvárad

 

Omega Fekete Pillangó klip

Print Friendly, PDF & Email
Ladányi-Szőke Mária Magdolna
Nagyváradi író, újságíró

Vélemény, hozzászólás?